2024. április 19. péntek
2019. dec. 22.

„Karácsony csodája”- Néphagyományőrző karácsonyi ünnepség Ököritófülpösön

Ököritófülpös polgármestere, valamint a közfoglalkoztatás vezetői, dolgozói és a közalkalmazottjaink kivették a részüket a rendezvény megszervezésében, az adventi készülődésben. Ünnepi díszbe öltöztették falunk főterét. A célunk az volt, hogy minél csodálatosabbá, boldogabbá tudjuk varázsolni a karácsony hangulatát az eseményen részt vevő felnőttek és gyermekek számára.

Az előző évek hagyományait követve az idén 2019. december 19-én rendeztük meg karácsonyi ünnepségünket. Ebben az évben jóval többen érezték úgy, hogy ők is részesei kívánnak lenni a közös ünneplésnek. Ez a nap azért is kiemelkedik a hétköznapoktól, mivel ekkor került sor Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzata - Mikola testvértelepülés ünnepélyes együttműködési megállapodásának aláírására. A megjelenteket Szabóné Erdei Ágnes pedagógus köszöntötte. Ezt követően Kukucskáné Laboncz Márta polgármester asszony személyes hangvételű gondolataival üdvözölte a rendezvényen résztvevőket. A karácsony csodájáról, a szerető érzésekről, a család, a szeretet fontosságáról, a békességben és örömökben eltöltött ünnepek jelentőségéről szólt, valamint Áldott, békés, szeretetteljes karácsonyt és Boldog új évet kívánt a község minden lakójának, továbbá Mikola testvér-településünkön élőknek a képviselő-testület nevében. Elsőként a Rákóczi Kulturális Egyesület Mikola testvértelepülés néptáncosai léptek fel. Az időnként megszólaló tapsok jelezték osztatlan sikerüket. Ezt követte a Németh Lili Általános Iskola színes karácsonyi műsora. A szereplő iskolásokat az énekes-verses-táncos előadásra Császárné Koncz Enikő és Móré Izabella Ágnes készítették fel. A református egyház énekkarának szolgálatában az ünnep hangulatához illő énekek csendültek fel. Karácsonyi üzenetet, ünnepi áldást Guti Sándor lelkipásztor mondott. A hagyományok ápolásában fontos szerep jutott a mi falunknak, Ököritófülpösnek, még tovább szűkítve, a „Fergeteges” Táncegyesületnek, melynek vezetője Kajus László. Fergeteges táncukkal megörvendeztették a jelenlévőket. A műsorunkat a községünkben működő Roma Hagyományőrző Csillagszem Egyesület vezetőjének Farkas Zsuzsannának egyesületüket bemutató szavai és a táncosai előadása zárta.

Az Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzata által szervezett rendezvényen kolbásszal, hurkával, beiglivel, forralt borral, forró teával kínálták a résztvevőket konyhai dolgozóink. A jóízű ételek, italok elfogyasztása közben Pongó Tibor által szolgáltatott karácsonyi zene emelte az ünnep fényét.

Megköszönjük mindazok munkáját, akik nélkül ez a színvonalas, szívet melengető rendezvény nem jöhetett volna létre! Örülünk, hogy kis falunk lakosaival és a vendégeinkkel megélhettük a „karácsony csodáját”.

Külön megtiszteltetés számunkra, hogy Kovács Sándor országgyűlési képviselő Békés karácsonyi ünnepeket és boldog új évet kívánt részünkre! Megköszönjük jókívánságait!

Ököritófülpös Nagyközség Önkormányzata Képviselő-testülete nevében Kukucskáné Laboncz Márta az Önökért szívvel-lélekkel dolgozó polgármester

Polgármesteri hivatal

  • Cím: 4755 Ököritófülpös, Kossuth u. 108.
  • Telefon: (44) 557-500
  • Fax: (44) 557-509
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:

  • Hétfő: 08:00 - 10:00 és 13:00-16:00
  • Kedd: 08:00 - 12:00
  • Szerda: nincs ügyfélfogadás
  • Csütörtök: 13:00 - 16:00
  • Péntek: nincs ügyfélfogadás

Adattár