2021. december 04. szombat
2021. okt. 27.

Felejthetetlen közösségépítő családi nap

Mikola testvértelepülésünkről érkezett vendégeinkkel szerveztünk jó hangulatú rendezvényt.

A családi napon részt vett Kovács Sándor országgyűlési képviselő, Fülöp István a járási hivatal vezetője, a Kelet-magyarországi Református Nevelőszülői Hálózat vezetőségi tagjai és a környező települések polgármesterei, a szép számban megjelent ököritófülpösi lakosokkal együtt. Köszönjük, hogy megtisztelték rendezvényünket.

Az ököritófülpösi lakosok, a települések közötti összetartás, testvértelepülésünkhöz, a falunkhoz, a magyarsághoz való tartozás érzésének kialakítása nem nélkülözheti azoknak a közösségépítésre alkalmas helyeknek és programoknak a meglétét, amelyek találkozási és közös időtöltési lehetőséget biztosítanak. A Szamosi Élménytérre szerveztük a rendezvényt. Az itt található játszóteret ebben az évben vehették birtokukba a gyermekek. A Magyar Falu Program keretében valósult meg. Köszönjük a Magyar Kormánynak és Kovács Sándor országgyűlési képviselőnek a támogatást. A megvalósítás helyszíne szép környezetben fekszik. Vendégeinket kényelmes, kulturált körülmények között tudtuk leültetni, kiszolgálni, vendégül látni 2021.08.27-én. Finomabbnál finomabb ételek, fagyi, üdítő és különféle programok várták az érdeklődőket. Minden korosztály talált magának kedvére valót a program kínálatból.

Már 9 órától vártunk mindenkit sok szeretettel. 10 sátorban és a Közös Hivatal konyháján kezdődött el a főzés. Nagy örömmel vettük, hogy nagyszámban és jó hangulatban készítették az ebédet a főzőcsapatok. Gratulálunk mindannyiuknak. Kemencében sült túrós bukta illata csapta meg az oda tévedőket. Az elkészült ételek ingyenes kiosztására 12 órától került sor.

11 órakor nyitottuk meg rendezvényünket. A vendégeket köszöntötte Kukucskáné Laboncz Márta polgármester és Kovács Sándor országgyűlési képviselő.

Ezt követően kezdődött el a színpadi program. Elsőként egy igazán szórakoztató, kanállal zenét varázsoló műsort adtak elő a helyi általános iskola tanulói. Császár Józsefné pedagógus készítette fel őket. Köszönjük szépen ezt a tartalmas előadást. A szereplő óvodás gyermekek kis zenés produkciója táncra invitálta a jelenlévő meghívott vendégeinket.

Testvérkapcsolat

„ Egy testvérkapcsolat működtetéséhez sok energia- barátság iránt elkötelezett ember szükséges. Ököritófülpös szerencsésnek mondhatja magát, hogy községünkben voltak, vannak olyanok, akik kezdetektől fogva, vagy később bekapcsolódva, lelkesedéssel és energiával erősítették, vitték tovább az együttműködés ügyét.”

Már 30 éves Ököritófülpös és a Lengyel Lancut település testvérkapcsolata. Császár József nélkül ez a kapcsolat, barátság létre sem jöhetett volna. Ezen a rendezvényen került volna sor a jeles évforduló megünneplésére, személyes ismerkedésre, eszmecserére a kapcsolatunk tovább építésének a lehetőségeiről. Sajnos a vírushelyzet nem tette lehetővé ajövetelüket, de bízunk abban, hogy a közeljövőben bepótolhatjuk, sort keríthetünk rá.

Mikola Szatmári településsel közel 3 éve került sor az együttműködési megállapodás megkötésére. Az előző évben a vírushelyzet a személyes találkozást nem tette lehetővé. A kezdeti kibontakozás, egymás megismerését követően, már úgy érezzük eljutott a kapcsolatunk az egymás iránt érzett szeretethez. A Rákóczi Kulturális Egyesület tagjai, a település képviselői a délelőtt folyamán érkeztek meg. Vendéglátásukat követően a programjainkba bekapcsolódtak. A többnyire nyugdíjasokból álló népdalkör előadása, fellépő népviseleti ruhája elkápráztatta a közönséget. A fiatal néptáncosok táborból jöttek el hozzánk, szüleik kíséretében. A nézők visszatapsolták a fantasztikusan tehetséges táncosokat. Késő délután vettünk búcsút tőlük, megbeszélve, hogy másnap ismét találkozunk településükön megrendezésre kerülő családi napon.

A Mikola település, a Rákóczi Kulturális Egyesület vezetőinek a személyes elszántsága, az Ököritófülpös részéről is megmutatkozó testvéri szeretet garantálja a barátságot.

Külön köszönetet mondok azoknak az önkormányzati dolgozóknak, akik részt vettek és vesznek a két település közötti kapcsolat építésében, hisz ők a garancia a kapcsolat fennmaradásának.

Délutáni program

Az esős, hűvös időjárás nem tántorította el a lakosságot. A délutáni programban fellépő hagyományőrző együttesek színvonalas és színes műsora is elnyerte a nézőközönség tetszését.

Láthattunk roma - és néptáncot. A Nagyecsedi Gyöngyszemek Cigánytánc Együttes előadásában megszólaló cigány népzenei dallamok hamar befogadó fülekre és táncoló talpakra találtak. A helyi nemzeti önkormányzat roma tánccsoportja is csatlakozott hozzájuk. A rendezvényt a Fergeteges néptáncegyüttes Fergeteges tánca zárta.

A Bab Társulat különleges előadással kedveskedett kicsiknek-nagyoknak egyaránt. A HÁROM KÍVÁNSÁG című magyar népmese utcaszínházi feldolgozását óriás bábokkal adták elő. Ami teljes mértékben elnyerte a jelenlévők figyelmét, tetszését. Az előadást a DÉRYNÉ PROGRAM támogatta.

Kék és Narancssárga Produkció

„ Egy zenekar, melynek tevékenysége a régi-eredeti REPUBLIC esszenciájából táplálkozik. A zenekarhoz társult: Tóth Zoltán-eredeti REPUBLIC.”

Nagyon jó hangulatot teremtettek, a közönség velük együtt énekelt. A tánc sem maradt el.

Nagy öröm volt számunkra, hogy újra együtt lehettünk, közösen eltölthettünk egy szép napot, ami nem munkával, hanem szórakozással telt. Felejthetetlen élményt okozva ezáltal.

A közösségépítő családi nap előkészületében és lebonyolításában nagyon sokan aktívan vettek részt. Köszönjük a sok – sok segítséget. Ilyen összefogás nélkül nem valósulhatott volna meg ez a színvonalas, remek hangulatú, közösségépítő családi nap.

Különleges Családi nap Mikolán

Mikolán 2021.08.28-án rendezték meg a családi napot. Felemelő érzés számukra, hogy ezen a rendezvényen betekintést nyerhettünk, hagyományaikba és újra személyesen is találkozhattunk. A településeink közötti kapcsolatok, közös élmények, egymás kultúrájának megismerése maguk is értéket teremtenek, gazdagítják életünk mindennapjait és erősítik a magyarság összetartozását.

A délelőtt folyamán főzőverseny lett meghirdetve családonként. A mi településünk is bekapcsolódott. Első helyezést értünk el a marha pörkölttel. Délután került sor a kulturális műsorra. Citera zenekar, néptánc, énekkar, népdalkör léptek fel.

A polgármester végigvezetett bennünket a településen, bemutatta a fejlesztéseket. A mosoly házba be tudtunk menni, ahol fogyatékkal élő emberek töltik el napjaikat.

Köszönjük a fogadtatást, nagyon jól éreztük magunkat.

A rendezvény megvalósult a Magyar Kormány támogatásával. További támogató:

Polgármesteri hivatal

  • Cím: 4755 Ököritófülpös, Kossuth u. 108.
  • Telefon: (44) 557-500
  • Fax: (44) 557-509
  • E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

Ügyfélfogadás:

  • Hétfő: 08:00 - 10:00 és 13:00-16:00
  • Kedd: 08:00 - 12:00
  • Szerda: nincs ügyfélfogadás
  • Csütörtök: 13:00 - 16:00
  • Péntek: nincs ügyfélfogadás

Rajongói oldal

Adattár